Húszan szenvedtek fagyhalált a tél beállta előtt - MSZF

Budapest, 2010. november 24. szerda

 

    Magyarországon a nyár vége óta húszan szenvedtek fagyhalált – adta tudtul szerdán a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala.

    A kimutatás két hónapos, szeptember 22. és november 22. közötti időszakra vonatkozik. Az áldozatok egy része a szabad ég alatt hűlt ki, mások saját tulajdonukat képező fűtetlen otthonukban lelték a halálukat.

    Az idén eddig lényegében ugyanannyian fagytak meg, mint a múlt év azonos időszakában – áll az MSZF tájékoztatásában.

    A legfrissebb tények arra utalnak, hogy a helyzeten nem változtatott a kilakoltatási tilalom elrendelése. Az áldozatok ugyanis részben a moratórium előtt kilakoltatottak és hajléktalanná váltak közül kerültek ki, a többiek pedig olyanok közül, akiknek nem telik fűtésre. Ezek a többnyire idős emberek ennivalóra és gyógyszerre költik rendkívül szerény jövedelmüket, és jobbára nincs, aki segítsen nekik.

    A Magyar Szociális Fórum felhívja az emberek figyelmét az odafigyelés, a törődés és a szolidaritás fontosságára a tél beállta előtt. Az MSZF kötelességének tartja figyelmeztetni a kormányt is arra, hogy a lakhatási és a megélhetési gondok megoldatlansága újabb emberéletekbe kerül.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371   

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése