Afganisztán a célkeresztben – társadalmi szembesülés a kormánnyal?
Budapest, 2010. október 27. szerda
A Honvédelmi Minisztérium kitért a társadalmi párbeszéd elől, melyet a Magyar Szociális Fórum (MSZF) kezdeményezett arról, hogy ne küldjenek magyar harcoló alegységet Afganisztánba – tudatta szerdán az MSZF.
Simicskó István, a HM parlamenti államtitkára a honvédelmi tárca felelősének megbízásából levélben tájékoztatta Simó Endrét, az MSZF szervezőjét arról, hogy „fontosnak tartják a társadalom véleményét”, de minden további döntést csak az után hoznak, amikor majd megvizsgálták „az afganisztáni magyar katonai szerepvállalás minőségét”.
Az MSZF szeptember 23-án azzal a megkereséssel fordult Hende Csaba honvédelmi miniszterhez és Martonyi János külügyminiszterhez, hogy tárgyalhasson velük, mielőtt a kormány döntene 200 fős harcoló alegység kiküldéséről a közép-ázsiai országba. Az MSZF szerette volna személyesen átadni a tárcák felelőseinek meghívóját arra a Kerekasztal-tanácskozásra, amelyet november 5-én rendez az afganisztáni magyar katonai jelenlétről, de egyik tárca részéről sem tapasztalt készséget a párbeszédre, megkeresésükre a Külügyminisztérium még csak nem is válaszolt.
Az MSZF szervezte november 5-i Kerekasztalnál demokratikus, nyílt vita keretében kívánja szembesíteni a társadalmi véleményt azokéval, akik egyetértenek az afganisztáni magyar katonai jelenlét fokozásával. A tanácskozásra olyan civil szervezeteket, szakszervezeteket, politikai szervezeteket és szakértőket várnak, akiknek érveken alapuló komoly véleményük van az afganisztáni magyar katonai jelenlét ellen, illetve mellette.
Simó Endre tudatta, hogy a Kerekasztal-tanácskozásra meghívták Martonyi János külügy-, és Hende Csaba honvédelmi minisztert is, s ha egyik tárca sem tenne eleget a meghívásuknak, akkor üresen fogják hagyni széküket a Kerekasztalnál.+++
Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban