A KDNP elnökségének egyik tagja munkát és kenyeret sürget

Budapest, 2011. március 20. vasárnap

 

     Az államnak kötelessége olyan feltételeket teremteni, hogy minden magyar állampolgár munkát, kenyeret és lakást találjon saját hazájában, és ezt a kötelességét alkotmányba kell iktatni – írta a Magyar Szociális Fórumhoz eljuttatott üzenetében a Kereszténydemokrata Néppárt országos elnökségének tagja.

     Dr. Nemesszeghy György azzal kapcsolatban terjesztette elő kezdeményezését, hogy március 26-ra összehívták a Szociális Kerekasztalt a megélhetési jog alkotmányba iktatásáért.

     „A becsületesen dolgozó ember keresete akkora legyen, hogy ebből egész családját is tisztességesen el tudja tartani. Azok pedig, akik rokkantságuk, betegségük, vagy öregségük miatt dolgozni képtelenek, ne legyenek az irgalmasság bizonytalan alamizsnájára utalva, hanem a szeretet szellemében, a természeti törvény parancsa alapján gondoskodjék róluk a társadalom” – áll a Keresztényszociális Műhely KDNP-elnökségbe delegált képviselőjének üzenetében.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése