Két hét alatt megduplázódott a fagyhalál áldozatainak száma

Budapest, 2010. december 8. szerda

 

     Magyarországon két hét alatt több mint a kétszeresére nőtt a fagyhalál áldozatainak száma. A nyár vége óta már 41 embertársunk távozott el az élők sorából kihűlés miatt – tudatta a Magyar Szociális Fórum szerdán.

     Míg szeptember 22. és november 22. között húszan szenvedtek fagyhalált, november 22. és december 7. között huszonegyen fagytak meg. Összesen tehát negyvenegyen.

      A tendencia arra utal, hogy a kihűlésben elpusztuló emberek száma ezen a télen sem marad el az előző évekétől. Évről évre több száz honfitársunk hűl ki végzetesen a szabad ég alatt és fűtetlen otthonában.

      A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala szerint a fagyhalál nem csak az időjáráson múlik, hanem a zord társadalompolitikán is. Életek sokaságát lehetne megmenteni azzal, ha fedélhez juttatnák a hajléktalanokat, és nem kapcsolnák ki a fűtést, a villanyt, a gázt azoknak az otthonában, akiknek az anyagi helyzete olyannyira megrendült, hogy képtelenek fizetni közüzemi számláikat – írják.

      A Kerekasztal a megélhetési problémák tükörképének tartja a tömeges életvesztést, és szembesíteni fogja a társadalmi szükségletet az új kormány politikájával is azon a Kerekasztal tanácskozáson, amelyet pénteken tartanak Budapesten a megélhetési problémákról. +++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése