Szélsőségesek támadása egy olasz szakszervezet ellen
Róma-Budapest, 2010. október 7. csütörtök
Szélsőbaloldali suhancok szerdán megtámadták a második legnagyobb olasz szakszervezeti szövetség, a CISL római székházát. Könnygázgránátokat hajítottak a bejáratára, vörös festékkel mázolták össze és tojással mocskolták be az épület falát – adta hírül a Magyar Szociális Fórum olasz szakszervezeti forrásokra hivatkozva csütörtökön.
Az olasz lapok által „rohamosztagos-akciónak” nevezett támadást egy magát „Akció, mozgalmi jogok” elnevezésű csoport hajtotta végre, mely a legnagyobb olasz szakszervezeti szövetséghez (CGIL) tartozó vasipari dolgozók szakszervezetének (FIOM) több tucat aktivistájából verbuválódott. A szélsőségesek azzal indokolták tettüket, hogy szerintük a CISL nem a dolgozók érdekét védi a gazdasági válság közepette, hanem a kapitalistákét. A CISL négymillió olasz dolgozót tömörít.
Az akciót azonnal elítélte az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség (CGIL), melyhez a FIOM tartozik, maga a FIOM azonban eddig még nem határolódott el tőle, jóllehet az esemény osztatlan felháborodást váltott ki minden olasz demokratikus erő részéről. Többen arra szólították fel a vasipari dolgozók szakszervezetét (FIOM), hogy a félreértések eloszlatása végett azonnal zárja ki soraiból a támadásban részt vett személyeket.
Olaszországban az utóbbi időkben felerősödött a szélsőbaloldali radikalizmus, és célpontja a szakszervezeti mozgalom, illetve a velük nem rokonszenvező munkásság lett. Szeptember 8-án, a Demokratikus Párt (PD) fórumán egy agresszív csoport nem csak belefojtotta a szót Raffaele Bonanniba, a CISL elnökébe, hanem még könnygázgránátot is hajított rá, mely el is találta.
Pier Luigi Bersani, a balközép Demokratikus Párt (PD) főtitkára erélyesen elítélte a CISL ellen elkövetett akciókat, és éberségre intett minden felelős politikust és közéleti személyt. Arra szólított fel, hogy együtt szigeteljék el az agresszív magatartást tanúsítókat, mielőtt még Itáliában „nem jó szelek kezdenének fújdogálni”. +++
Kiadta: MSZF SZK
+36 30 5927371
MSZF – Szolidaritás a CISL szakszervezeti szövetséggel
A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szolidaritásáról biztosítja az olasz CISL szakszervezeti szövetséget a FIOM szélsőségesei által szerdán elkövetett római agresszióval szemben. Tűrhetetlennek tartjuk munkások támadását más munkások ellen, azért mert nem fogadják el a szélsőbaloldal ideológiáját. Felhívjuk az Európai Szociális Fórum figyelmét arra a súlyos veszélyre, amelyet az antidemokratikus akciók hordoznak magukban a dolgozó társadalom megosztására nézve. Az ilyen cselekedetek kizárólag a nagytőke érdekében álnak, és a szélsőjobboldal malmára hajtják a vizet. +++
MSZF SZK
Hungarian Social Forum Solidarity with Italian CISL Confederation
The Hungarian Social Forum - Social Roundtable expresses his Solidarity with the Italian CISL Trade Union Confederation aggressed by a group of extremists of FIOM on Wednesday in Rome. We consider intolerable the attack of workers against other workers not accepting far leftist ideology. We call the attention of the ESF to the grave danger of such antidemocratic acts destinated to divide the Working Society, serving the exclusive interest of the big capital, and bringing grist to far right mills.+++
HSF SR
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban